Hatodik hely az első versenyen Spanyolországban

A hatodik helyen zárta Michelisz Norbert az első versenyt a WTCR spanyolországi fordulójában, miután a rajt után visszaesett a pole pozícióból, és a végsebesség-adatokból úgy tűnik, hogy az autója sem volt 100 százalékos.
A WTCR szombati időmérőjén Michelisz Norbert egyetlen gyors kört tudott futni a Q1-ben, mert utána műszaki probléma miatt végig szerelték az autóját, de azzal az egy körrel is megnyerte a kvalifikáció első szakaszát, amivel megszerezte a pole pozíciót az első futamra Aragónban.
A rajt nem sikerült jól Michelisznek, egyből belülre húzódott, hogy a mellőle induló audis Gilles Magnus ellen védekezzen, de a külső íven Jean-Karl Vernay megelőzte mindkettejüket az Alfa Romeóval, és végül a belga is Norbi elé került az első kanyarban, amivel a magyar versenyző visszaesett a harmadik helyre.
Nem sokkal később Santiago Urrutia is elment mellette, majd Mikel Azcona támadta keményen, aminek a vége az lett, hogy Michelisz lesodródott a pályáról, és egészen a nyolcadik pozícióig esett vissza.
A második körben hármas csata alakult ki Yvan Muller, Luca Engstler és Michelisz között, amiben a magyar pilóta első lépésben a németet, majd a franciát is megelőzte, amivel visszakapaszkodott a hatodik helyre. Innen már nem mozdult el a futam végéig, előtte Gabriele Tarquini és mögötte Muller is tisztes távolságban haladt, így Michelisz a hatodik helyen zárta az első futamot a MotorLand Aragónon.
Érdekesség, hogy az ötödik körben Yvan Muller jelezte, hogy valami szivárog az előtte haladó Michelisz autójából. A végsebességeket tekintve feltűnő volt, hogy a mezőny nagy része 237-246 km/h közti végsebességet produkált, és Micheliszé volt a legalacsonyabb 229 km/h-val. A szintén Hyundait vezető Engstler és Tarquini 241 km/h-ra volt képes.
A második versenyt 12.15-kor (élő: Sport 1, Eurosport 2), a harmadikat 14.15-kor (élő: Sport 1) rendezik Spanyolországban.
Az első futam végeredménye: