Boxutcás rajt az ETCR-ben, ütközés a WTCR-ben
Biztatóan indult, de nem végződött jól Michelisz Norbert vasárnapja Pau-ban. Az ETCR döntőjében a boxutcából rajtolt a mezőny után, a WTCR-ben pedig a pole pozícióból indulva összeütközött Tassi Attilával a fordított rajtrácsos futamon.
A WTCR első versenyén teljesítette a feladatot Michelisz Norbert, épségben behozta az autót a célba, ráadásul egy pozíciót javítva a kilencedik helyen zárt, fontos pontokat szerzett. Ezután következett a hétvége zárásaként a második futam, amelyen a Hyundai magyarja indult a pole pozícióból. Mellőle pedig Tassi Attila az első sorból.
A rajt után nem sokkal, az első kanyar előtt a két versenyző összeütközött, a remények ezzel szinte azonnal tovaszálltak. Mindkettejüknek a boxba vezetett az útja, miközben a mezőny faképnél hagyta őket, és Michelisz csapattársa, Mikel Azcona állt az élre a baleset miatt a pályára küldött safety car mögött.
– A rajtom átlagos volt, aztán sajnos összeütköztünk Attikával. Sajnálom ezt az egészet, mert nem így szerettük volna kezdeni a szezont. Nagyon nehéz bármit is mondani – nyilatkozta csalódottan Michelisz a közvetítésben, miután kiszállt az autóból, az Elantra ugyanis nem volt olyan állapotban, hogy visszatérhessen a pályára.
Tassi szerencsére folytatni tudta és a 13., tehát pontszerző helyen fejezte be a futamot. A győzelmet Azcona szerezte meg a Link&Cót vezető Santiago Urrutia előtt.
Az ETCR-ben sem jött össze
Michelisz az ETCR döntőjét is bizakodva várhatta, hiszen vasárnap délelőtt az elődöntőt megnyerte a másik hyundai-os Jean-Karl Vernay és a Romeo Ferraris versenyzője, Luca Filippi előtt.
Az már a rajt előtt eldőlt, hogy a fináléban nem lesz esélye: probléma adódott az autóval, ezért csak a boxból indult a mezőny után. Végül 48 másodperces hátránnyal ötödik lett, mivel Filippi kiesett.